megint magyarázkodok.

mi nem véletlen? rendszeresen megkapom, hogy mutatok egy rajzot, és a néző rámutat egy figurára, majd felhúzott szemöldökkel megkérdi: az ott nem én vagyok?

kénytelen vagyok azt mondani, hogy de, igen. majd hozzáteszem, hogy ez nálam nem tudatos.

talán nehéz elhinni, de amikor rajzolok nem az van a fejemben, hogy én most mindenképpen magamat fogom odarajzolni, vagy legalábbis egy hozzám megszólalásig hasonló figurát.  ha így sikerül, annak jelentése van. én úgy gondolom valahol minden figurámmal, teremtett lényemmel tudok azonosulni, hiszen én hozom létre őket a papíron, én körvonalazom őket, adok nekik mosolyt, vagy éppen lefelé görbülő szájat. néha nehéz dolog, amikor megbíznak valamivel, és nincs jó kedvem. ilyenkor nehéz mosolyt rajzolni, mintha kicsit hazudnék. pedig nekem a rajzolás az őszinteségről szól. máshogy nem lenne értelme azt hiszem.

de hogy miért is pont ennek a rajznak a kapcsán írom mindezt?  hiszen pont ezen én nem vagyok rajta lényegében, ha úgy vesszük, nincs rajta hozzám hasonlatos lányka.

itt másról van szó. az sem a véletlen műve, ha valaki magára ismer. bár ez ritka. szeretem elrejteni a dolgokat, hogy gondolkodni kelljen, vagy esetleg ki se derüljön soha. így érdekesebb számomra legalábbis. szeretem állatbőrbe bújtatni az embereket, vagy éppen álruhába.

itt ez nem sikerült. csak kijött. és ez csak egy firka, a golyóstoll próbálgatása ha úgy tetszik.

minden rajz rejt magában valamit, hol nyíltan "rejti", hol a külső szemlélő számára megfejthetetlenné válik. én így fejezem ki magamat a legtisztábban. legalábbis igyekszem.

akárhogy is az emlékek még előtörnek. így megörökítődnek a rajzlapon is.

ennyi.

pusztítom a szíveket..